Akciós hotelek és olcsó szállások


Zalakaros


Zalakaros Magyarország egyik legkisebb városa. Bár régóta megkapta a városi rangot, a városkát mégis megkímélte a túlzott urbanizáció, a globalizáció. Nincs rohanás, nincs nyüzsgés, ne várjunk plázákat és toronyházakat!. Nyugodt, rendezett központja és gondozott parkjai, a színpompás virágokkal szegélyezett sétányok, a zalai dombokra és a Kis-Balatonra gyönyörű kilátást nyújtó Parkerdő – mindez a gyógyuló, pihenő, szabadságukat nyugodt körülmények között eltöltő vendégek szolgálatában áll.

Zalakaros és környéke szinte hívja az aktív pihenés szerelmeseit. A dimbes-dombos zalai táj a bakancsos turizmus fellegvára, különböző nehézségi fokú kirándulások ideális helyszíne. A Zala völgye és a Kis-Balaton környéke viszont sík vidék, kiváló kerékpártúrák terepe. Zalakaros számos sportpályáján teniszezhet, focizhat, lovagolhat a vendég, néhány kilométeres körzetben pedig sétarepülésre, hőlégballonozásra, vagy akár sárkányrepülésre is lehetőség van.

Elsődleges látnivaló a nagybetűvel írt TERMÉSZET. Zalakarost méltán nevezhetjük a Kis-Balaton fővárosának. A néhány kilométer, ami a természetvédelmi területtől elválasztja, akár kerékpáron is megtehető s az egynapos programba beleillik a Bivalyrezervátum meglátogatása is. A zöldellő zalai dombok közötti séta, kirándulás, túrázás mellett érdemes megtekinteni a dombok között megbúvó gyönyörű kis falvakat, azok kincseit, de ha városi nyüzsgésre vágyunk, negyed óra alatt elérhetjük Nagykanizsát, és legfeljebb fél óra alatt Keszthelyt is.

A 45 éves fürdő nem csak gyógyulást, hanem erőt és élményt ad a családnak1965-től építjük, fejlesztjük, bővítjük fürdőnket az Ön igényeinek megfelelően. Napjainkra strandfürdőnk és fedettfürdőnk mellett rendelkezünk külső-belső élményfürdővel, gyógycentrummal és nem csak gyógyászati, hanem rengeteg wellness, medical wellness és alakformáló szolgáltatással.

Fő célunk, hogy a család minden korosztályának találkozóhelye legyünk, ahol a gyógyvízre épülő gyógyászati kezeléseink széles skálája mellett az értékes ásványi anyag tartalmú termálvíz felhasználásával a Gyógycentrum-Élményfürdő blokkban a rekreációt és a felüdülést szolgáljuk, ahol erőt és élményt adunk a családoknak.

A gyönyörű parki környezetben kiépített termálstrandon a gyógyvizes ülőmedencéktől kezdve egészen a hullámedencéig, változatos funkciójú medencék biztosítják a család minden tagjának a pihenést, a regenerálódást és az önfeledt vízi szórakozást. Jöjjön és gyógyuljon, pihenjen Zalakaroson!

A zalakarosi gyógyvíz összetétele és hatása egyedülálló Európában.

Az orvosi felügyelet mellett kúraszerűen igénybevett kezeléseink biztosítják a leghatékonyabb fájdalomcsökkentést. A gyógyászat alapját képező gyógyvízünk sokféle problémára ad megoldást.

Töltsön el egy hosszú hétvégét Magyarország egyik legszebb és legnagyobb élményfürdőjében, ahol a fürdés nem csak élvezetet, hanem kalandot is nyújt.

Aqua Therm Hotel, Zalakaros Aqua Therm Hotel

Aqua Therm Hotel

Zalakaros
A zalakarosi gyógy- termál és élményfürdő új bejáratától mindössze 300 m-re található családias hotel 22 balkonos, ill. teraszos szobával rendelkezik, melyből 19 db 2 ágyas, 1 db apartman. A földszinten 2 szoba...
8749 Zalakaros, Üdülő sor 6.
93/541-910
Art Hotel, Zalakaros Art Hotel

Art Hotel

Zalakaros
Az Art Hotel középkategóriás, háromszintes, liftes, családias szálloda 46 szobával Zalakaroson. 2008. évre teljesen felújított, középkategóriás, háromszintes, liftes, családias szálloda 46 szobával, nyugodt,...
8749 Zalakaros, Üdülő sor 2.
Balatontourist Termál Kemping, Zalakaros Balatontourist Termál Kemping

Balatontourist Termál Kemping

Zalakaros
Nyitvatartás :  2012.04.01-10.15 A Termál Kemping közvetlenül az üdülőhely központjában, a fürdőtől 150 méterre található. Zalakaros Európa szerte híres gyógyfürdője egész évben várja a pihenni,...
8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 6.
Belenus Thermálhotel , Zalakaros Belenus Thermálhotel

Belenus Thermálhotel

Zalakaros
A 2004 őszén felújított Belenus Termálhotel *** (volt Hotel Ganz Danubius) Zalakaros egyik legcsendesebb környezetében, a gyógyfürdőtől mindössze 3 percnyi sétára elhelyezkedő családi tulajdonban lévő szálloda. Belenus kelta napisten. Legfőbb...
8749 Zalakaros, Üdülő sor 4.
Friskó Panzió, Zalakaros Friskó Panzió

Friskó Panzió

Zalakaros
Zalakaros  központjában, a Gyógyfürdö strandjának bejáratával szemben, a téli bejárattól  200 m-re fekvö családias hangulatú panziónkba várjuk  Önöket
8749 Zalakaros, Szőlő u. 4.

Hotel Karos Spa superior, Zalakaros Hotel Karos Spa superior

Hotel Karos Spa superior

Zalakaros
A megtalált Édenkert…egy igazi SPA Hotel! Az exkluzív, négycsillag-superior kialakítású, 221 klimatizált szoba (kétágyas, összenyitható, mozgássérültek és allergiások részére is, lakosztály)...
8749 Zalakaros, Alma u. 1.
(0036) 93/542-500
Hotel Napfény, Zalakaros Hotel Napfény

Hotel Napfény

Zalakaros
A 3*-os Hotel Napfény a zalakarosi Gyógy- és élményfürdő újonnan nyitott bejáratától 200 m-re található csendes és nyugodt, zöldövezeti környezetben, jól felszerelt teakonyhával rendelkező erkélyes apartmanjaiba...
8749 Zalakaros, Termál u.10.
93/340-641
Hunguest Hotel Freya, Zalakaros Hunguest Hotel Freya

Hunguest Hotel Freya

Zalakaros
Néhány szó Zalakarosról Az ország délnyugati részén, Budapesttől és Graztól is egyaránt 200 km-re fekszik Zalakaros. A közel 800 éves települést a 30 esztendeje feltárt termálvíz tette nemzetközileg...
8749 Zalakaros, Termál u. 7
Koma Panzió, Zalakaros Koma Panzió

Koma Panzió

Zalakaros
Az étterem felett az emeleten található 6 apartmanban nyugodt pihenésre számíthat. 
8749 Zalakaros, Bodahegyi u. 3.
93/340-232
Muskátli Apartmanház és Étterem, Zalakaros Muskátli Apartmanház és Étterem

Muskátli Apartmanház és Étterem

Zalakaros
A Muskátli Apartmanház és Étteremben Zalakaroson 2, 3 vagy 4 személyes lakások, és kétágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. Az Apartmanházban 2, 3 vagy 4 személyes lakások, és kétágyas...
8749 Zalakaros, Liget u. 37.
12>

Like-olj egy nyereményutazásért!


Főoldal Akciós hotelek Partnerek Szállásadóknak Médiaajánlat Kapcsolat

© 2011. | szallasjegyzek.hu - Szállásjegyzék Kft.

Feki Webstudio @ 2011 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás
TheBestLinks